2012. június 20., szerda

Megérdemled az álmaidat!

Kónya Mária Anna vagyok.

Kónya Mária  Anna  vagyok, egy Békés megyei kistelepülés , Okány községben születtem és élek.
Közel 40 éves közszolgálati munkaviszony után nyugdíjas lettem. Végzett munkám mindig örömet jelentett számomra, mivel  megszerzett ismereteim hasznosítása mindenkor   a hozzám forduló emberek ügyeinek, problémáinak megoldása érdekében történt.

Nyugdíjasként továbbra is kerestem azokat a  lehetőségeket,  amik tartalmat adnak életemnek, megőrizve egészségem, biztosítva anyagi függetlenségem.
  
Életem során mindig fontosnak tartottam az értelmes és  egészséges életmódot,  és meggyőződéssel állítom, hogy életünk alakulásáért  saját  magunk tehetünk  meglévő és  tanult  értékeink  alkalmazásával.

Hosszan és kitartóan kerestem a lehetőségeket, hogy végre megtaláljam azt, ami megadhatná nekem mindazt, ami után vágyódok.
Online módon (internet használatával), kis befektetéssel, otthon is végezhető, heti 10-12 órai munkával, jövedelem- és nyugdíj kiegészítő munkalehetőségről   álmodtam, amivel másoknak is tudok segíteni.

Évek óta érdeklődéssel  figyelem az MLM  termékforgalmazó  cégek  munkáját és néhány  cég termékeit  ki is próbáltam. De eddig vártam egy olyan cégre és módszerre, amely mellé teljes mértékben oda tudok állni, és azonosulni tudok vele. 

Elkezdtem kutatni a legjobb hálózati marketing vállalat és a legjobb eszközök után, és megtaláltam!

Először is: nem kell eladni, de ha mégis ajánlom a terméket másoknak, akkor ezt nagyon könnyen és jókedvvel meg tudom tenni, mivel olyan jellegű élvezeti cikkről van szó, amelyet szinte mindenki naponta fogyaszt.

Másodszor pedig: barátaim győzködése, vagy idegenek zaklatása helyett egy online rendszer segítségével, otthonról tudom végezni a munkát, melynek minden eleme könnyen elsajátítható bárki számára.

Ez a két tényező tehát:
1.   a vezető termék, mely élvezeti cikk, és amelyet akkor is megvennék magamnak, ha nem foglalkoznék a pénzkereseti lehetőséggel 
2. az online eszközök, amelyekkel még én is nagyon egyszerűen fel tudom kelteni mások érdeklődését a termékek, illetve a pénzkereseti lehetőség iránt.


Ráadásként a munkámat egy olyan egyszerű, 3 lépéses rendszer segítségével végezhetem otthon , amelyet nekem sem nehéz megtanulnom, és alkalmaznom és amely bárki által elsajátítható. Online eszközeink elvégzik ezt a 3 virtuális lépést, anélkül, hogy nekünk, magunknak különösebb képességekre vagy tudásra lenne szükségünk ennek továbbadásához!
Ez azt jelenti: úgy, ahogy én most, Te is csatlakozhatsz ha úgy döntesz!

A döntést a második lépést követően tudod majd meghozni igazán.

A második lépés pedig az lesz – miután a kitöltött kérdőívet visszaküldted nekem –, hogy kapsz tőlem egy könyvet digitális formában, a megadott e-mail-címedre (természetesen ajándékba).
Ez a könyv az egyike volt azoknak a tényezőknek, amik az én nézeteimet is megváltoztatták a hálózati marketingről!
Ennek alapján el tudod majd dönteni, érdekel-e a továbbiakban ez a lehetőség.

Ha igen, akkor továbbléphetünk majd a 3. lépésre!
Ekkor megtudsz minden konkrétumot arról a cégről (természetesen online módszerekkel, de ha szeretnéd, Skype-on vagy telefonon is beszélhetünk!), amely a másik tényező volt szemléletem megváltozásában az MLM-rendszereket illetően!
Ha Neked is megnyeri tetszésedet, akkor szeretettel várunk a csapatban!
De vigyázz! Győzködni ezután sem foglak!

Ez tehát a 3 lépéses módszer, amelyet követve Te is ugyanígy képes leszel másokkal megismertetni ezt az egyszerűen és kényelmesen otthonról végezhető online munkát!


Te  is megtapasztalhatod, hogy a pénzügyek helyrehozhatók és a gondolkodásunk fejlesztésével  élethelyzetünk is fejleszthető.

Ha meg akarod ismerni azt, hogy itt mire számíthatsz, akkor gyere velem tovább! >>>
Töltsd ki a kérdőívet, ha további infókat szeretnél!